Köszöntő

Tisztelt Tulajdonos, Tisztelt Üzemeltető, Tisztelt Érdeklődő!

A napi üzemelésben, illetve időszakosan jelentkező problémák, az előírások követelményeinek megoldása és egyéb kihívások során olyan akadályok gördülnek a tulajdonosok és az üzemeltetők elé (vélhetően Ön elé is), melyekkel nehezen boldogul és legszívesebben mást kérne fel ezen feladatok megoldására. Két alternatívája lehet. Az egyik, hogy felvesz egy megfelelő végzettségű kollégát (a végzettsége eleget tesz a kötelező törvényi, jogszabályi előírásoknak) várhatóan nem kevés bérért. A másik lehetőség, szerződik olyan szakemberrel, aki szaktudása és kapcsolatai révén könnyíti az Ön munkáját, segít Cégének sikeresen venni a különböző hatóságok kihívásait, valamint segít átkelni az egyre szigorodó és mindig változó, megújuló hazai és nemzetközi előírások rohanó folyóján. Ha belegondol, a második esetben, a szerződés költségei is csak a tényleges munkavégzésre irányulnak a kitűzött feladat elvégzéséig, így plusz költsége nem adódik, de ha szeretne állandó kapcsolatot üzemelése felügyelete végett – ami talán a legjobb megoldás – , akkor is a költségek töredékei lehetnek az állandó alkalmazott foglalkoztatásával járó bérterhekkel szemben. Kérem, nézze végig a tevékenységemet bemutató alpontokat. Informálódjon, kérdezzen, keressen és megbeszéljük, a lehetőségek maximális kihasználása mellett megoldjuk problémáit, megvalósítjuk elképzeléseit.

Új szolgáltatásként vállaljuk vállalkozásoknak és magánszemélyeknek egyaránt uszodai szakmákban történő vizsgáztatását!

Keresse a részleteket a felkészítés, vizsgáztatás menüpont alatt!

Szűcs Szabolcs Gábor